07.jpg

Csongor és Tünde | MGP | Népszabadság

Csongor és a hang

Dél palotája nem szikrázik. Dísztelen szobában, préselt lemez presszóasztaloknál ülnek Vörösmarty romantikus drámájának szereplői. Ablak a szín fenekén: láthatóan a külvilág is sötét. Mint mécsvilágtól, az asztallap közepéből kapnak fénysugarat vagy derengést. Vannak szobák – írta a színikritikus G. B. Shaw –, amikben normális ember nem követ el öngyilkosságot.

Ambrus Máriának a Kamra Csongor és Tündéjéhez tervezett szobájából élve ki nem jut senki. A csipkézett áttörésekkel megbontott, borús börtön asztalkái mellett, akár kijárási tilalom idején városszéli, lepusztult eszpresszóban vagy légópincében várakoznak a történelmi légiriadó lefújására. Nem csupán Csongor alszik el minduntalan. Féléber, félalvó itt mindenki. Életet álmodnak. Balga látomása sült galamb, borospalack, hogy "evendjen és ivandjon". Mirigy hatalmat, gazdagságot álmodik. A három manó a napi betevőről ábrándozik. Még a vándorok is beteljesíthetetlen és beteljesületlen álom meghajtottjai. Az éj önfontossága kozmikusságáról álmodik, és megmérgesíti, ha nem fogadják el örök érvényűnek, csupán ingerlékeny asszonyságnak tekintik. Leghamarabb Ledér ráncosodik bele álmaiba.

Az ördögfiókák nem hengebucskáznak egymáson nézőket megnevettetve. Három székéhez szögezett, maga elé meredő cigányember osztozkodik varázsörökségén: Duzza, Kurrog, Berreg most a nevük. Lengyel Ferenc, a növendék Hajduk Károly és Somody Kálmán három vándorcigány, semmint ördögfi. Ez Vörösmarty eredeti szándéka. Mirigy a vén boszorkány bizonytalan nemű: Elek Ferenc mélyen kivágott estélyi ruhában nem nőimitátor, hanem szerzésvágy hajtotta blazírt bajkeverő. Ilma csipkeszoknyája nem akad fenn a csipkefán. Nem is Ilmának hívják, hanem Csillának – mert Vörösmarty kézirata így nevezi még Tünde szolgáló kísérőjét –, Rezes Judit baloldalti asztalkájára hasaltan elnyúlik. Ilma szokásos mórikáló tűzrőlpattant paraszt szubrettsége helyett nyersen érzéki, a szellemvilágból hirtelen kezű férje után ácsingózó, egészségesen élvsóvár teremtés. Ledér a házi főpróbán színészileg újjászületett Bodnár Erika. Mint Villon vén fegyverkovácsnéja, szárazon visszaemlékszik kívánatos múltjára, meghatottság nélkül temeti önmagát. Szacsvay Balgája is megjárta már a hadak útját. Kiszolgált öreglegény. Egészséges ízekkel elkerüli a szerep csökötten bájkolódó hagyományát, belső erővel érvényesíti keserű valóságérzékének humorát.

A szín közepén lefátyolozott koponyájú próbabábú. Nem látszik elevennek. Tárgyszerű merevséggel ül. Másfél órával az előadás kezdete után szólal meg: az Éj hagyományos altszólamú magánszámából mutáló bakfishangra hangszerelt Tóth Anita mondja-vijjogja mind haragosabban, majd sértetten letépi fátylát. "Kizökkent az idő…"

Nincsen hármas út sem, csak tömegszállás. A három világvándor nem lép fel ünnepélyesen elszavalni életbölcseletét. Amikor megvilágosodva közelképbe kerülnek: szószátyár hangzavar csattan fel, így csúcsforgalomban a Rákóczi térnél a villamoson karattyolnak egymásra. Mindenik mondja csak a magáét. Bozay Attila operájának nagy leleményeként a hármas úti találkozásból kvartett lett (1985). A vándorok nem sorolták dicsekvéseiket-jajszavaikat. Egymásra énekelték mondandójukat. Az útján tévelygő Csongor az egyidejű szemináriumon fogta föl amazok földi céljainak lehetetlenségét.

A Kalmár a Kamra előadásában a tömören jellemző Kiss Eszter, Király a plasztikusan beszélő Illés Györgyi és a Tudós helyett garaboncziás diáknak látszik az ugyancsak színipari tanuló Keresztes Tamás.

Benedek Mari jelmezei hangsúlyozottan különböző színű színpadi jelmezek. Egyazon anyagból kiszabottak. Ha fényt kapnak: életre kel viselője. Ha lemegy a fény: elolvad. Visszafakul félholttá a színpadi félhomályba.

Kocsis Gergely Csongorként ülve száguld a boldogság nyomában. Következik ebből: gondolkodása és összpontosítása hat, nem nyalkasága.

A felvonulásokkal, színpadtechnikai trükkökkel ámító mutatványos meséből tartózkodó látványú gondolati dráma lett. A vakmerő Paulay Ede – a Tragédiához hasonlóan – kiszabadította a Csongor és Tündét 40 évnyi könyvfogságából. Új fejezet nyílt éppen a színháztörténetben: a korhűség, a meiningenizmus. Igaz: Paulayt megvádolták karácsonyi gyermekmeskete színrevitelével. Megoldani színházban sosem sikerült teljesen. Csupán részeredményeket értek el megújítói. Najmányi István lefektetett, kihúzható tolltartószerű, ácsolt alapszínpadával Valló Péter Veszprémben megoldotta a befejezés hejehuja-fináléja helyett egyszer legalább a reménytelen beteljesedés búbánatos lezárását (1973). Kerényi Imre szétrobbantotta a feszes drámai helyzeteket, szembeszállt a megkövesedett szerephagyományokkal Vitai-Sinkovits András osztályvizsgáján (1976).

Zsótér 1999-ben dramaturgjával Szolnokon már nekifutott a Csongornak. A színpad magasában játszódott a boldogságkergető mese. Volt benne repülő boszorkány és űrrakéta, szkafanderes világkalandozó királyfi. A gyerekek frászt kaptak tőle. Felnőttekre Csongorként hatott: el-elaludtak.

Újítás helyett a Kamrában előbb teljességében megérteni kívánták: miért írta meg Vörösmarty a drámát, milyennek írta meg és mitől remekmű? És ha nagy volt 1831-ben, mint kell megszólaltatni 2004-ben, hogy gimnazistakínzó kötelező anyagból kortárshoz forduló élmény legyen? E sorok írója gyerekkorától kezdődően túlontúl sok felújítását látta a bölcseleti drámának (nagy színészekkel nem teljesen kielégítő előadásban), semhogy előítéletek nélkül teljesen függetleníteni tudná magát színháztörténeti előzményektől. A fiatalabbak, a drámával először találkozók azonban könnyebben befogadják majd a huszármentés, tortadíszes, kényszer-boldog végű meseromantika helyett. A roppant költő komoran borús és gyermekien gyöngéd művében színházi gyönyörűséget és bölcsességet találnak.

Színházaink többségében elhatalmasodott a saját zsebre dolgozó dramaturgiai lelkiismeretlenség. A Csongor rendezője állandó dramaturgjával, Ungár Júliával a belekotyvasztásnál dolgosabb utat választotta. Alaposan elolvasták a drámát. Megismerkedtek Vörösmarty első kidolgozásaival, szövegváltozataival, mindezeket a kritikai kiadásban Taxner Tóth Ernő lelkiismeretesen közölte és tudományosan földolgozta. Jóllehet, az irodalmi illem az úgynevezett "utolsó kéz" szövegét fogadja el hitelesnek, de az 1827-ben készült Csongor különbözőségei a keletkezés korában óvatosságaira mutatnak. Vörösmarty furfangosan odabiggyesztette színjátéka élére: "a\' pogány kúnok\' idejéből," kietlennek ábrázolt koráról félrevezetve a figyelmet. A darab mégis fennakadt a cenzúrán. Végül áteresztette a székesfehérvári cenzor, a költő paptanára (1831). Vörösmarty hallgatólagosan beletörődött az utólagos kiadásra kozmetikázásokba. Most az új színrevitelhez figyelmesen visszafordultak a nyersebb kidolgozásokhoz. Nem az eredetiséghajszolás mozgatta a munkát. Archeológiai ásatás tapintatával igazították színre a bölcseleti drámát, a magyar nyelv, irodalom és dráma rendhagyó kincsét.

A szöveg-visszaigazítások legnyomatékosabbikaként a drámát záró trochaikus "Dal" visszakerült eredeti helyére. Vörösmarty kéziratában az elején áll: "Éjfél van, az éj rideg, és szomorú, / Gyászosra hanyatlik az égi ború, / Jőj, kedvesem a rideg éjbe velem, / Ébren maga van csak, az egy szerelem." A négy sor összefoglalás helyett a mű egészét belengő előszó lett. Annál erősebb a hatása, mert először ezzel a szöveggel szólal meg Talléros Zsófi zenéje. És először szólal meg kontratenorként a színre sosem lépő, szavait láthatatlanul énekelő Tünde (Hegyi Barnabás meghatottság és édelgés nélküli, tárgyilagos hangján).

Talléros komponálta az egyre csak csalogató Tünde énekszólamát. Ezzel az operai hanggal kiemelte a földöntúli leányalakot a reáliákból.

A társulat egységnek hat a színpadon. Elszigetelt egyedeket látni. Két szempár nem akad össze. Mindenki magába fagyottan maga elé beszél. Egy paralizált társadalom képét látjuk az emelt téren. A rendezés nagy találmánya éppen az ábrándozás össznépi nemzeti vonásának színházi megragadása. Az előadás kezdetétől dermedt mozdulatlanságban ül vagy asztalra borul aléltan valamennyi szereplő. Csongor cselekvésre képtelenül el-elalszik. Talán álmodja csak a nőt. Álmodja a boldogságkeresést. Szerelme nem érzéki, hanem az eszményi kergetése. A Tragédia Ádámja a történelmet álmodja. Bánkban a békétlenek egyike minduntalan átalussza a politikai döntés pillanatát. Nincs is Tünde, csak belső tüneménye Csongornak. A hős ábrándozásaival kívül reked a valóságon. Legvégül holdkórosként benéz az ablakon. Zsótér rendezéseinek visszatérő ismétlődése a kívülről a cselekménybe bepillantó elszigeteltség. Kocsis olyan tehetetlen tárgyilagossággal néz be az ablakon ottmaradt kapcsolataira, mint akinek nincs döntése sorsa fölött. Léte igyekezete ellenére mások meghatározta sodródás.

Úgy látszik: megtört a színházi pletyka. Vörösmarty Csongor és Tündéje nem eljátszhatatlan színdarab. Dús költői remek. A magyar dráma kivételes erőfeszítése. Nagy magyar világszínház. A reformkor nagy költőjének ajánlata. Helyette az írók, színházak a kényelmesebb, jobban csúszó irányt követték.

M.G.P. (Népszabadság, 2004. március 29.)


Ascher, Oberfrank, Schilling, Vidnyánszky - KP4 1.rész

További videók
Ascher, Oberfrank, Schilling, Vidnyánszky - KP4 2.rész 

Állandóan várunk valamire - Godot-ra várva ajánló
Megszerettem egy gonosztevőt? - Ahol a farkas is jó

Kik azok a Fényevők?
"Mint a baba popsija" - A borbély - ajánló
"Nem fogok nyugodtan aludni" - vélemények az Illaberekről
Mindenkit a kivándorlás érdekel
"Bátorítást szeretnék küldeni" - Marlene vendégjáték



kantin logo
2014. július
H K SZ CS P SZ V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
caffe

Katona-kártya regisztráció

Bejelentkezés


Szeretne elsőként értesülni híreinkről, újdonságainkról? Iratkozzon fel hírlevelünkre!

A Katona a mitos21 hálózat tagja
mitos21