|
Annyi a színész a színpadon, hogy alig férnek fel. Nincs központi hős, a pártház 1956. október 30-i ostromának nem volt főszereplője. A Köztársaság téren és az épületben is a tömeg lett a döntő tényező. Nem számított már, ki parancsol, ki irányít, csak ki-kivillant valaki a sorból, mondott, vagy tett valami fontosat, aztán újra elvegyült a többiek között.
Szinte a tömeg jelenti a díszletet is Papp András és Térey János Kazamaták című új darabjában, de azért Gothár Péter tervezett egy kordéhoz hasonló alkalmatosságot, egy húzható, forgatható instrumentumot is. Ebbe a házszerű tárgyba szorultak a védők, és ide hatolnak be a támadók. Olyan az egész, mintha vándortársulat érkezne szekéren.
Hangsúlyozottan játékról van szó. Sőt akár valóságshow-ról, az előadás utal is erre, például van egy játékvezető is Rezes Judit személyében, ő riporterként csodálkozó érdeklődéssel figyel, és időnként akár meg-megállítja a pillanatot, kommentárokat fűz hozzá. Nincsenek feketék és fehérek, mindkét oldalon megvadult, berezelt, felhergelt, akár elállatiasodott emberek vannak, akikből hol előtör a humánum, hol tökéletesen háttérbe szorul.
Papp András és Térey János Kazamaták című darabja lírai mondatokkal, fekete humorral tarkított, némileg epikus önvizsgálat a múlt segítségével. Szembenézés a forradalomnak azzal a napjával, amely egyik oldal számára sem volt diadalmenet. A restauráció mindig ezt használta illusztrációként, hogy lám, ilyen volt az ellenforradalom. A forradalmároknak pedig nehéz volt elismerniük, hogy a csőcselékké tébolyodottak ártatlanokat is lemészároltak, olykor ritka kegyetlen módon. A produkció szembenéz a tényekkel, bár a játék a játékban szituációval kissé el is idegenít tőlük. Attól, hogy Rezes Judit állandóan jelen van narrátorként, mi is sok mindent külső szemmel nézünk ahelyett, hogy igazán beleélnénk magunkat a forró helyzetekbe. A színészek is inkább demonstrálnak, semmint átélten játszanak. Olykor töredezett epizódokra szakad a produkció, de a tömeg ettől sem válik olyan elsöprő erejűvé, mint például az egykori, korszakos jelentőségű kaposvári Marat halála előadásban. Pedig ott is játék a játékban szituációban éltek újra egy forradalmat, ráadásul ott is alkalmaztak narrátort. De akkor ez zaklatott segélykiáltás, lázadás volt a fennálló rendszer ellen. Bár most is érezhetők áthallások – mondjuk azzal kapcsolatban, hogy a két szekértábor esztelen csatája milyen tragédiához vezet –, ez most kisebb színészi hőfokot eredményez.
Lelkes vagy éppen elkeseredett tömegként a Katona társulata soha nem volt olyan erős, mint amilyen a kaposvári együttes.
Viszont ezúttal túl sok színész van ahhoz a színen, hogy igazán megformálják a szerepük ívét, tűzbe jöjjenek. Kocsis Gergely, Szirtes Ági, Pelsőczy Réka, Bán János, Ujlaki Dénes, Hajduk Károly, Jordán Adél és a többiek kitesznek magukért. Szépen komponált képeket, erőteljes víziókat, kesernyés görbe tükröt, lenyűgöző összmunkát látunk. Egy okos, talentumos, gondosan kivitelezett előadást. De nem lúdbőrözik tőle a hátam. Ahhoz képest, hogy miről szól, nem fáj, nem gyötör meg.
PappAndrás–Térey János:
Kazamaták
Katona József Színház
Rendező: Gothár Péter
|
