v f
Hírek, Aktualitások

Énszerintem nagy előadás a Nóra a Katonában. Legalábbis nekem épp ez a gyengém: amikor első osztályú színészek a legvalósabban eljátszanak egy jó drámát. Úgy izgultam rajta végig, mintha nem ismerném a történetet. Bár az elején, a kihangosított szimultán jeleneteknél azt hittem, félóra alatt végezni fogunk.
Persze nem múltmúltszázadi dolog, ez a Nóra nagyon is mai banki feleség, Kocsis Gergő Rankjának belépőjét pedig úgy képzelem, hogy talán napokig könyörgött Székely Kriszta rendezőnek, hadd jöjjön be westernhősként, koltokkal, Volt egyszer egy vadnyugat-zenére. (Sejtem, hogy a Pintér Béla Kovboját is szívesen eljátszaná.) Ha kritikát írnék, szánnék egy bekezdést a horrorisztikus kecskének*, valamint latolgatnám, hány értelmű dolog egy Székely-oszlop egy Székely-rendezés díszletében.
Ónodi Esztert talán most láttam életemben a legjobbnak, Nóra babaarcával, derűjével, göcögő nevetéseivel. És a végén! Ahogy lesminkelve áll, egy rendes nemrendes ruhája sincs, amiben éjszaka elhurcolkodhatna otthonról, a Kristine szürke nadrágját kell lenyúlnia (kb.) Keresztes Tamás tényleg mint egy fába szorult féreg, nem ordítását tekintve, hanem élethelyzetileg. Pelsőczy Réka, amint húzogatja a karácsonyfát, akár egy hordár.
A mai Nóra-előadásoknak mindig az a buktatója, hogy az öntudatra ébredő címszereplőnő otthagy maga után három kisgyereket. És Székely Kriszta nem is engedi, hogy efölött átsikoljunk, hiszen bőven jelen van a színen a három gyerek is, három kis személyiség. Egy rengeteghajú fiú, egy kisbakfisos merevségű lányka, és a nézőkre kíváncsi legkisebb klapec, aki a barátnőmet a törékenységével rögtön a mi kiskori Máténkra emlékeztette.
Igen, nyugodtan legyünk kicsit zavarban, amikor a történet lezárul.