- Amennyiben az előadás nézőszáma a megengedett alatt van, úgy megtartjuk az előadást, azonban a megváltott helyeket nem tudjuk garantálni. Érkezési sorrendben, nézőteres kollegáink segítségével tudnak majd helyet foglalni a nézőtéren úgy, hogy két néző között két szék távolság van.

- Amennyiben az előadás nézőszáma a megengedettnél magasabb, úgy kollégáink értesítik a nézőinket, hogy részt tudnak-e venni az előadáson. A jegyvásárlás időpontját alapul véve a jegyvásárlók első egyharmada élvez elsőbbséget. (Ezt a módszert preferálta nézőink elsöprő többsége a tegnapi gyors közvéleménykutatásunk során). Kollégáink a kapcsolatfelvétel során tájékoztatják, hogy kitűzünk-e plusz időpontot az előadásból, milyen más időpontokra tudják beváltani a jegyet, vagy hogyan tudják visszaváltani a jegyeket. Az újonnan megváltott jegyek is érkezési helyfoglalásra jogosítanak fel.

Természetesen igyekszünk az előadásainkat megtartani, akár további időpontok kitűzésével, akár úgy, hogy más helyszínre tesszük át az előadást. Sajnos azonban bizonyos előadások esetén nem tudjuk betartani az új előírásokat, ezért lesz olyan produkciónk, ami elmarad. Minden előadásról, illetve arról, hogy az előadással kapcsolatban mely megoldásokat alkalmazunk, e-mailben tájékoztatjuk jeggyel rendelkező nézőinket.

Azok, akik online vásároltak jegyet, kérjük, figyeljék azt az e-mail fiókot, amelyről a jegyeket vásárolták. Személyes jegyvásárlóink pedig kérjük, vegyék fel a kapcsolatot a Közönségszolgálati Irodánkkal a szervezes@katonaszinhaz.hu mail címen vagy a 06 1 317 4061-es telefonszámon.

A színházban korábban bevezetett járványügyi szabályainkat továbbra is alkalmazzuk.

A szokatlan helyzet megoldására a fenti módszert vezetjük be, azonban a tapasztalatok alapján előfordulhat, hogy módosítjuk vagy finomítjuk az eljárást.

Kérjük, figyeljék a színházunk honlapját, Facebook oldalát további információért.

Köszönjük kitartó türelmüket és együttműködésüket!