A budapesti Katona József Színház teljes társulata ezúton utasít vissza minden nemtelen és a valós tények ismerete nélküli támadást, amit a színház és Máté Gábor ellen indítottak politikai erők. Szeretnénk világossá tenni, hogy a Gothár-ügyben a vezetőség a társulat egyöntetű támogatásával a hivatalos eljárásrendnek megfelelően járt el, ezt független szakértők bevonásával lefolytatott vizsgálat is igazolta. Felnőtt emberekként színházunkban nyíltan kommunikálunk, semmilyen kényszerítő erő alatt nem álltunk és nem állunk. A színház minden valótlan híresztelés esetén megteszi a szükséges jogi lépéseket. Kijelentjük, hogy a Katona József Színház további működését Máté Gábor személyében látjuk biztosítottnak. 

Felháborítónak tartjuk, hogy egy transzparens, de az áldozatokat védő kommunikációnak 2019-ben az lehet a következménye Magyarországon, hogy egy felelős, az eljárásrendnek megfelelően eljáró vezetőt ilyen módon hurcoljanak meg. Határozottan elutasítjuk azokat a rágalmakat, melyek színházunkat - és ezáltal a benne dolgozókat - “zaklatónak”, bűncselekményeket eltussolónak tüntetik fel. Mivel erre hivatkozva a kormányzat épp az egész magyar színházi életet - függetleneket és kőszínháziakat - akarja ellehetetleníteni, arra kérünk mindenkit, aki az általunk képviselt értékek mellett áll, akinek fontos a művészi autonómia és szeretne továbbra is a nézőnk lenni, hogy december 9-én, hétfőn este 18 órakor a Madách téren jelenlétével fejezze ki szolidaritását társulatunk és a magyar kulturális élet egésze mellett. https://www.facebook.com/events/1276358002751857/

A Katona József Színház társulata

katona tarsulati 2019 fokep domolky daniel PRINT 002 ff másolata