Egri János Jr. - ének, zongora
Egri János - nagybőgő

Helyszín: K:antin
Időpont: május 5., vasárnap, 11-14 óra
A belépés ingyenes, előzetesen asztalt foglalni a kantin@katonaszinhaz.hu címen lehet.


Egri János 1966. február 7-én született Budapesten, zenész családban. Tizenhét éves kora óta aktív színpadi muzsikus és jelenleg az egyik legkeresettebb jazz-bőgős és basszusgitáros Magyarországon.

Elsősorban egy modern mainstream bőgős, ugyanakkor nyitott és kreatív zenész, aki az évek során részt vett számos crossover és world music projektben, illetve basszusgitárosként rendszeresen fellép neves popzenekarokkal is. Szinte minden neves magyar jazzmuzsikussal játszott együtt, többek közt Szakcsi Lakatos Bélával, Babos Gyulával, Snétberger Ferenccel, Tony Lakatossal vagy Dresch Mihállyal. A popzenében leggyakrabban Horváth Charlie-val, az etno jazz világában pedig David Yengibarjannal koncertezik. Megalakulása óta állandó tagja a Trio Midnight együttesnek és gyakori résztvevője Oláh Kálmán más formációinak is. 1996-ban megalapította első önálló együttesét, az Egri János Groupot.

egri janos duo


Eddig három saját lemezt jelentetett meg: Moods (1998), ahol János virtuóz basszusgitár játékát csillantotta meg, míg a Soft Waves (2000) című lemeze a lírai hangvételű, akusztikus kamaramuzsika iránti vonzalmát bizonyítja. 2010-ben közös jazzalbumot készített fiával és a triójával az EMI kiadó gondozásában Voice & Bass címen.

Világhírű muzsikusok, akikkel együtt játszott: Frank Zappa, James Moody, Tony Scott, Steve Grossman, Tim Ries, Ernie Watts, Stephane Belmondo, Paolo Fresu, Joe Lovano, Philip Catrine, Pat Metheny, Jack DeJohnette, Lee Konitz, Hal Galper és sokan mások...

Fia, Egri János Jr. 1997-ben született Budapesten. Énekesi tehetsége már nagyon korán megmutatkozott: hatévesen mexikói, spanyol, amerikai és magyar könnyűzenei dalokat énekelt. Jancsi hétéves kora óta tanul zongorázni, és számos népdalversenyen is remekelt mind az általános iskolában, mind a zeneiskolában. Énekesként az első komoly hatást egy mexikói előadó, Alejandro Fernández jelentette számára, később Michael Jackson, Stevie Wonder és Barbra Streisand művészete által is gazdagodott. Életében ma már a jazz játssza a legfőbb szerepet, szívesen énekel standardeket. 2010-ben édesapjával közös jazzalbumot készített.

Középiskolai tanulmányait a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte 2012-ben. Főtárgyként ekkor még zongorázni tanult Nagy Gábornál, de mutálását követően úgy döntött, az énekre és a jazzre helyezi a hangsúlyt. 2013-tól 2016-ig Lakatos Ágnes és Urbán Orsolya volt a tanára, jelenleg pedig Pocsai Kriszta és Karosi Júlia növendéke a Bartók Béla Konzervatóriumban. Kötelező tárgyként természetesen a zongorát sem hagyta el. 2014-ben a marosvásárhelyi Student Jazz Fesztiválon kvartettje élén elnyerte a legjobb énekes improvizációért járuló különdíjat. 2015-ben elnyerte a Lakatos Ablakos Dezső emlékére szervezett III. Országos Jazz-Zenei Verseny jazz-ének kategoriában lévő második korcsoport első díját.