v f
Hírek, Aktualitások

Összesen 128 ezer néző látta a Katona József Színház 778 előadását ebben az évadban, ami minden eddigi látogatószámot felülmúl. Az előadások átlagosan 106,5% -os nézettséggel mentek. 

Pénteken tartottuk évadzáró társulati ülésünket, ahol a belső művészeti elismeréseket is kiosztottuk. A színművész kollégák szavazatai alapján a legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért megítélt PUKK-díja Mészáros Blanka kapta a Borisz Godunovban nyújtott alakításáért, a Máthé Erzsi-díjat - amelyet Máthé Erzsi tizennégy éve alapított saját erőből és tartja fent azóta is - pedig Rajkai Zoltán vehette át. Rajkai másban is diadalmaskodott, hiszen az évadban a legtöbbször, 203 alkalommal ő lépett színpadra.

A díjat a tavalyi kitüntetett, Mészáros Blanka adta át Rajkai Zoltánnak:

A következő évadban a Máté Gábor osztályában végző Dér Zsolt és Rujder Vivien csatlakozik társulatunkhoz. Lengyel Ferenc huszonnégy, Ötvös András pedig hat év után távozik a Katonából.

A 2016/17-es évadban nagy sikert aratott a Mastercard Jazz Brunch nevű élőzenés reggeli, melyet minden hónap első vasárnapján tartottunk a Kantinban. A programsorozatot októbertől folytatjuk.

Behívó programunk a kisiskolásoktól a felnőtt közönségik kínált különböző programokat: Kerülj beljebb!, Újranéző, Alapozó. A Katona Klub idei három bemutatója közül a Kivonulást, ami a menekültválsággal és a bevándorlással foglalkozik a következő évadtól középiskolákban játsszuk tovább.

Folytatjuk Eltáv programunkat, idén Szúcs-Bányatelep mellett Tarnaleleszen és Egercsehiben is elkezdtük a munkát, hogy a fővárosi fiatalok és felnőttek és a szegregátumokban élő romák közösen éljék át a színház társadalomformáló erejét.

A 2017/18-as évad első hónapjaiban öt bemutatót tartunk: szeptemberben Bodó Viktor Heidelbergben állítja színpadra Brecht Szecsuáni jólélek c. darabját, melyben a társulat három művésze, Dankó István, Mészáros Blanka és Mészáros Béla vesz részt.  Jelenleg tárgyalások folynak róla, hogy az előadást a Tavaszi Fesztivál keretein belül, 2018 tavaszán a Katona József Színházban is láthassák a nézők. Októberben Lucy Kirkwood, kortárs angol írónő Munkavégzés során nem biztonságos c. darabjának premierjére kerül sor a Kamrában, melyet Máté Gábor rendez. Ezzel párhuzamosan Gogol Háztűznéző című komédiáját Ascher Tamás viszi színre a nagyszínpadon.  Decemberben az Ascher Tamás Háromszéken című darabot mutatják be, szintén a nagyszínpadon, Pintér Béla rendezésében. Az előadás a Katona, valamint Pintér Béla és Társulatának koprodukciójaként jön létre. A naptári év végén még egy bemutatót tartanak a Kamrában: Bognár Péter Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című darabját Gothár Péter rendezi.

AJÁNDÉKUTALVÁNYOK

Ajándékozzon kultúrát!


PÁRTOLÓ, TÁMOGATÓ, MECÉNÁS

VÁSÁRLÁS ÉS BEJELENTKEZÉS



Videók

Szacsvay László 70!


Háztűznéző
Munkavégzés során nem biztonságos
Radnai Annamária - dramaturg
A Katona társulata Szúcs-bányatelepen
Borisz Godunov
A kaukázusi krétakör
Borisz Godunov nyílt próba
A kaukázusi krétakör nyílt próba
Dely Kati - gazdasági igazgató
További videók

Hírlevél