Molnár Gál Péter: Grand guignol
Edward Bond: Kétezerhetvenhét - kritika
Három rémdrámát adott elő a Katona József Kamrája Kétezerhetvenhét összefoglaló címmel az igazgató érzékenyen szadista rendezésében, az új angol dráma hazai ügynökének Upor Lászlónak talpraesett fordításában.
Emberevő bájú mesék. Lidércesen behízelgő történetek. Bond sok vért szívott Erzsébet-kori elődeitől, ahol a földszinti nagyérdemű kielégítésére patakzott a kiontott vér. Bond sem takarékoskodik az értékes életnedvvel, van hozzá képzelete, hogy meghökkentő és nézőt dermesztő gyilkolásokat emeljen be színpadi meséibe.
Harmincegy évesen, azzal robbantotta fel az angol színház nyugalmát, hogy a Royal Courtban bemutatott Saved (magyarul: Kinn vagyunk a vízből, 1965) külvárosi darabjában túllépett az elviselhetőségen. Utcagyerekek játékosságból agyonvernek egy gyermekkocsiban heverő csecsemőt. Mi ez ahhoz képes, hogy Shakespeare-nél vacsorára föltálalják a szülőnek gyermekeikből készített pástétomot? És mi a fűrészes gyilkos mozi-népszerűségéhez képest? Csakhogy Bond nem esti elandalító borzongatásként szúr kötőtűt fülbe, veri szét kővel a csecsemőfejet, hanem a világtól elkedvetlenedett rosszkedvében. Alaposan megnyúzza nézői idegeit színdarabjaival. Nem üzleti megfontolásból, hanem, hogy lemossa arcukról a vacsora utáni elégedett mosolyt, amellyel konzumálják a kulturális élvezeti szereket. Legalább némileg emlékeztessen a színház a kinti életre. Bond szerint publikuma a civilizáció vívmányaival ellátottan ősemberien gyilkos ösztönökkel teli. Nézőit elsminkelt vadságával szembesíti. Akinek ez ellenére van, fáradjon át a szomszéd színházba, ott pávatollal simogatják füle tövét, s lengén öltözött hurik piña coladát szolgálnak fel, vagy kívánatra barna sört.
Kinn vagyunk a vízből izgalmat okozott idehaza a (hivatalosan nem létező) cenzorok közt. Angliában parázs botrányt kavart. A cenzúra betiltotta, és ez mozgósította az értelmiséget. A csatározás eredményeként eltöröltetett a kétszáz éves angol cenzori rendszer. Bond hálából következő darabjában Viktória királynő és Florence Nightingale leszbikus kapcsolatát firtatta.
Borús kedve mára sem higgadt le. Egyfelvonásosai a jövőt még feketébben látják. A Kamra három csokorba kötött színházi ijesztgetése közül az elsőben (Szék) egy 26 éves debil ifjú még sosem hagyta el a lakást. Talált poronty. Nevelőanyja rejtegeti a kiszámíthatatlanul magánéletbe befurakodó agresszív hatalom elől. Végső megoldásként megbízza szeretett gyermekét a bürokratikus eljárások lebonyolítására. Az anya felakasztja magát (lábai belógnak nyílt színen a gyermekrajzokkal szórakozó egyetlene nyakába). A fiú végül szétszórja a hamvakat, boldog tekintettel megy a szabad semmibe.
Családi idill a második egyfelvonásos (Ki jön a házamba?), brutális férj, üldözési mániás hitves a terrorista gárdáktól menekülő öcsikét megkínozzák, ki- ki fölfedi a maga könnyen lendülő gyilkos indulatait.
A harmadik rémdrámában (Emberek) nagyobb kataklizma után a csatamezőn megfosztják a holtakat, a sebesülteket second hand hasznosíthatóságú gönceiktől. Zsámbéki Gábor a Kamarában tartotta az utolsó egyfelvonásos világbemutatóját. S bár ez a három grand guignol közül a legrettenetesebb, a legkevésbé rázza meg a nézőket. Nemcsak, mert rosszból is megárt a sok. Bond radikalizmusa és szenvtelen borzalomhalmozása közönyt kelt. A nemzetközi színházakat meg nem járt egyfelvonásos fölkavart vérhullámai elfedik az emberi természet érzéketlen és mohó ábrázolását. A próbák sem folytak akadálytalanul. Többszöri szerepcsere után a premier előtt négy nappal Fodor Tamás vette át Margerson kísérteties szerepét. A némafilmes Nosferatu jelmezében imbolyog a ferdén lefutó, sebvarratoktól tagolt cmezőn. Fullajtár Andrea a csatatéren fosztogató Kanizsai Dorottyaként az elhullottakról maradt viseletek vámszedője. A jelentős színész – többször idéztük már – főiskolásként Csalog Zsolt maga dramatizálta szociográfiájából játszott megrendítő monodrámát egy hajléktalan asszony lecsúszott sorsából. Érett színésznőként a kataklizmák hulladékainak eltakarítójaként, apróra váltott Kurázsiként gondosan elkészített make upjával a fiatal Bajor Gizire emlékeztet behízelgő boszorkaként. Bezerédi Zoltán többszörös halált haló zombiként igen meggyőző drámai erejével. Hajduk Károly öntudatlan, ártatlanul kószáló gyilkosa őszintén keresi elveszített személyiségét.
Az első darabban Bodnár Erika elfedett titkaival nagy drámai feszültséget vált ki. A fegyelmezett rettegés és a világvége körülményei közt visszafojthatatlan részvéte, gyengédsége logikusan sodorja szárazon körültekintő öngyilkosságba. Mészáros Béla a szellemileg visszamaradott Billyként színes változatossággal éli animális életét, míg csak a záró képben nevelőanyja elhamvasztott porát a levegőbe szétszórva szeme megtelik boldog szabadsággal. Hajduk Károly tisztalelkű gyilkos katonája, Olsavszky Éva emberi rongycsomóvá összetört fogoly öregasszonya és egy elidegenedett hatalom hivatalosságával kattogó, gépiesen viselkedő tisztviselőként Rezes Judit remekel.
A második egyfelvonásosban Lengyel Ferenc jövőbeli szoldateszka rémálma, Rezes félelemből és agresszióból, meghunyászkodásból és támadásból álló felesége, Keresztes Tamás végkimerült menekültje megragadó színészileg.
Khell Csörsz puritánságával hibátlanul működő paravánjai, Szabó C. Mária szárazon megfogalmazott jelmezei, Sáry László a borzalmakat derűs dalokkal ellenpontozó zenei összeállítása részei az erős előadásnak.
Nol.hu, 2008. november 16.